Az utolsó versenytávos futás a Midicitta előtt. Egyszerre próbáltam picit meghúzni is, meg az erőmet beosztani is, így jött ki, valószínűleg vasárnap is ez lesz, teljesen oké. Kábé idáig akartam eljutni, kábé ez a reális.

Az edzések előtti bemelegítés eddig leginkább valami általános iskolai tesiórákból meg tévétornából visszaflesselt kapálódzás volt. Picit megpróbáltam ezen a héten összehozni a dolgokat és bevezetésképp minden edzés előtt megcsináltam 2 db ashtangás stílusú "B" napüdvözletet. Kinyújtóztat, felpörgeti a testet, szerintem ideális bemelegítő gyakorlat. Mondjuk ha tényleg fegyenc lennék, kicsit buzisan hatna a cellában. Egyébként sok érdemi nem volt, elkezdtem húzódzkodásból a 3. sorozatot.

1. Fekvőtámasz:
Fekvőtámasz előredőlve/térdelve (bemelegítés): 12/10
Fél fekvőtámasz: 25, 18

2. Lábemelés:
Térdfelhúzás/térdemelés fekvésben: 10/10
Hajlított lábemelés fekvésben: 3x18

3. Húzódzkodás:
Függőleges húzás (belemegítés): 20
Vízszintes húzás: 2x20, 8

4. Guggolás:
Guggolás támasszal/guggolás zárt lábbal (bemelegítés): 12/10
Fél felemás guggolás bal/jobb: 2x12, 2x10

5. Kézenállás:
Varjútartás (bemelegítés): 30s körül
Kézenállás: 40s, 26s

6. Híd:
Rövid híd/egyenes híd: 12/10
Híd szögben: 2x20, 18

Nos, ahogyan a képről is látszik - nem puhítottuk tovább, nem szaroztunk, 

életünkben
először
lefutottunk
10 (tíz! zehn! ten! diez!)
kilométert!!!!!

Aránytalanul nehezebbnek tűnt, mint az eddigi maximumot jelentő 8-8,5 körüliek. Valahogy eleve ott volt bennem fejben, hogy most tizest futunk, plusz az új útvonal, meg elég későn is indultunk el. Beletellt pár km-be, mire belejöttünk. Végig beszélgettünk, szép volt a város, sok olyan helyen haladtunk át, ahol talán egyetemista korom óta sem voltam, időnként bizonytalan emlék- és hangulatfoszlányok gurigáztak elő részeg és nagyon huszonéves ízű estékről. Párszor minden előzetes figyelmeztetés nélkül eltűnt a járda a Duna-parton és ezerrel száguldó autók közt találtuk magunkat, de J. hihetetlen ügyesen találta meg az utat. Amikor visszafelé megláttam a Szabadság-hidat, már tudtam, hogy meglesz ez, be tudtuk már lőni a hátralévő tér arányait - az utolsó kilométer sikerült így a leggyorsabbra. 

Igazából asszem nem is euforikus volt a megérkezés, hanem inkább olyan racionális alapú "ez nekem kibaszottul jár, ezért én megdolgoztam"-érzés.

Ez tartott úgy két percig, majd fejbekúrt valami ólomnehéz kimerültség. Asszem, sőt: BIZTOSAN ilyen érzés lehet, amikor valakit megharap a zombi, de még nem változott át élőholttá, csak majdnem. És teljesen indokolatlanul fáztam is utána, itthon, mintha a futás kikészítette volna a hőérzékelésem. 

Mára kelve minden rendben volt, egy kicsit a bal térdem..izé, külső szélének egyik csontja érzékeny, de nem vészes. Határozottan jobb, mint az első szigetköröm után, amikor három napig fájt a járás.

Királyok vagyunk.

A Rocky zenéjét hallom a naplementéből. 

Rászoktunk J.-vel az ilyen dumálgatós nagyfutásokra, igazából tök jól lehet így beszélgetni ha az ember épp kap levegőt. Ezúttal a Rádayn indultunk lefelé - franc se gondolta volna, hogy pont a város kozmopolita szívcsakrájában ekkora szám két tök átlagos kocogó, de legalábbis a Spar előtt tanyázó hajléktalanok körében nagy sikert arattunk.

Amúgy minden szempontból terv szerinti átlag: április közepéig tervezzük a mágikus 10K elérését. Már most is nekironthatnánk persze, de picit még puhítjuk.

Aki olvasta a futóblogon ezt az interjút, annak szerintem az agyába égett a srác. Saját állítása szerint jórészt csak növényeken él, példaképp olyanokat ad meg, hogy mondjuk megeszik 10 banánt reggelire, meg 30-40 mandarint vacsorára. Nem százas persze amit csinál, de a kísérletezőkedvemet megihlette a dolog és ebédnél kipróbáltam, jól lehet-e lakni mindenféle növényekből, amiket normál esetben afféle kiegészítőként vagy desszertként fogyaszt a normális, heteroszexuális, húsevő, szalonnakedvelő igaz magyar férfiember. A menü az alábbi volt:

- saláta (17 dkg, főleg reszelt káposzta, hagyma, egy nagyon kevés joghurtos öntettel)
- 2 banán (27 dkg)
- 3 nagy mandarin (46 dkg) 
- kb. 3-4 dl 100%-os paradicsomlé

Teljesen megteltem, az utolsó mandarin már nem is nagyon csúszott. A várt fingóroham elmaradt. Az jó volt, hogy nem éreztem magam durván telítettnek, a kajakóma sem kerülgetett, viszont kb. másfél órával később megint ugyanezt meg tudtam volna enni ugyanígy, és akkor sem laktam volna igazán jól. Különösebben olcsó sem volt a dolog, 750 ft körül fizettem úgy, hogy az átlagnál jóval olcsóbb paradicsomlét sikerült találnom a CBA-ban. 

Nem zárom ki, hogy néha beiktatok egy-egy ilyen étkezést a jövőben is, de ennél tovább nem merészkednék.

A kép most nem illusztráció, azaz nem úgy, ahogy általában az eddigiek. Konkrétan, sőt konkrétice:

1. Nagyjából ez az a testalkat, amit szívesen látnék viszont a tükörben egyszer a távoli jövőben. Funkcionális, testsúlyos edzéssel elért szikár, szálkás izomzat. Kábé ez az, amire esélyem lehet - ha egyáltalán: alapvetően egy táplálkozástól függetlenül konstans (alacsony) súlyú, ektomorf típusú (basszus, hirtelen xenomorfra emlékeztem, de az valami tök más) "hardgainer" fickó vagyok, szóval a hegyomlásnyi méretű vállak, blabla stb. nem is lenne reális cél. 

2. A képet egy úgymond jógi, vagy legalábbis jógaoktatással üzletszerűen foglalkozó állampolgár postolta a facebook-on az alábbi kommentárral: "Ki mondta, hogy a jógások nem izmosak? Mondjuk a feje az felejthető... :-)" Biztos az én lelkem áll hófehér kismadarak által puha párnákra fektetett színes virágcsokrokból a kéklő ég alatt, de valahogy kurvára nem ezt a modort várom, nem ezt akarom látni valakitől, aki a jógát - nem egy tornát vagy valami fitness-bizbaszt, hanem a komplett szellemi-spirituális utat - oktatja. Komolyan, szinte nekem kínos. És ez nem az első alkalom.

Haladgatok, haladgatok a raptorszilárdságú combok és titánium hasizmok felé (a könyv tényleg kábé hasonló kaliberű hasonlatokat használ, legnagyobb örömömre).

1. Fekvőtámasz:
Fekvőtámasz előredőlve/térdelve (bemelegítés): 12/10
Fél fekvőtámasz: 25, 18

Rohadtul messze még a vége. Ez az ismétlésszám nagyjából a halálszint.

2. Lábemelés:
Térdfelhúzás/térdemelés fekvésben: 10/10
Hajlított lábemelés fekvésben: 2x18, 17

3. Húzódzkodás:
Függőleges húzás (belemegítés): 20
Vízszintes húzás: 2x20

Fuckyeeeeah, végre megvan a 2x20 és elkezdhetem a 3 szériát. Hihetetlen mennyiségű szopás volt ezzel a gyakorlattal amíg ki nem derült, hogy a könyvben leírt módon - legalábbis nekem - teljesen lehetetlen kivitelezni a továbblépéshez megadott ismétlésszámot.

4. Guggolás:
Guggolás támasszal/guggolás zárt lábbal (bemelegítés): 12/10
Fél felemás guggolás bal/jobb: 2x10, 1x10

Egy kicsit fájni kezdett a térdem az első sorozatnál, a másodikat inkább kihagytam. Egy csuklósérülés óta tudom, hogy az ilyesmit komolyan kell venni.

5. Kézenállás:
Varjútartás (bemelegítés): 30s körül
Kézenállás: 36s, 25s

6. Híd:
Rövid híd/egyenes híd: 12/10
Híd szögben: 2x20, 18

A héten két futás volt, az interval meg egy nagyobb beszélgetős kocogás, a harmadikat elvitte a cica, azazhogy inkább egy túrába öltük az energiát. Igazából ez mindig olyan bizonytalan szürkezónás dolog, hogy akkor most a túrázás - a mi túrázásaink - tkp. sport-e, vagy inkább egy több órásra nyúlt séta. A legnyomibb és legsemmitmondóbb válasz, ami minden ilyen kérdésre adható: egy kicsit mindkettő.

Pilisszentlászlóról felmentünk a Prédikálószékre, ez egy könnyűnek mondható túra volt, pár enyhébb emelkedővel és szép kilátással. Odafenn az én ízlésemnek messze túl sok és messze túl harsány ember volt: a zenhez jobban el kell távolodni Pesttől. A nehezebb részt aztán lefele, a Vadálló-kövek képviselték: meredek, gyakran seggen csúszósan sziklás rész, ami valószínűleg egész másképpen mocsok lefelé, mint felfelé. Amikor elindultunk, az első nehezebb szakasz után kezdtem magam egy kicsit hősnek érezni, egy hétköznapi, el nem ismert, de bátor és erős hegymászónak, aki egy nem akármilyen ügyességet igénylő terepen igazi férfiként vág keresztül - egész addig, amíg el nem nyargalt mellettünk felfele és lefele is pár bottal járó kövér nyugdíjas meg egy kutyákkal rohangászó kisiskoláscsoport, plusz egy (hegynek felfele) FUTÓ pasas. Hát bazmeg, komolyan. Mindegy, azért tudjuk be sportnak!

Na hoppá, kiderült, hogy az eddig lesajnál RunKeeper app valójában a futás kábé minden létező adatát rögzíti, csak ezt mobilról nem mutatja ám, hanem egy n+1-edik közösségi oldalon lehet látni (sírok). Szóval úgy fest, hogy ez vagyok én itt: <link a hatszázezredik közösségi oldalra>, és akkor ennek szellemében a hét első idővallum futása meg itt.

Még mindig a piramis típusú edzés van, szóval egy perces lassú időközökkel 30s-45s-1p-1,5p-1p-45s-30s gyors futás. Sikerült a végén odatenni egy 4:09-es tempót kemény 30 másodpercre, ami asszem rekord. Igazából még mindig csak a km/h és távolságok dimenziójában tudom magam mérni úgy-ahogy, a tempó mint mérték és ez az egész interval edzés picit csak úgy fityeg a levegőben. De egész biztosan nem haszontalan dolog.

Túlvagyunk a második ashtanga órán. Ami a szenzáció, hogy még nálunk is újabb emberek jöttek, akikre természetesen rutinos vén jógiként tekinthettünk. Sőt, meg is lettünk dicsérve: J-ről kiderült, hogy gyakorlatilag szabályos félkör alakúvá tud válni ha úgy adódik, én meg végre már nem teljesen kétségbeejtően cammogó ízületsérült cirkuszi medve, csak szimplán reménytelen gólem vagyok. Haladás!

Elég sok és még elég sok szempontból bizonytalan összetevői vannak annak, hogy akkor most ez szerintem miben más, mint a korábbi "sima" hatha jóga-óráim, illetve hogy melyiknek mik a tanulságai. Az mindenesetre biztos, hogy én az alapvető kockaságom miatt a rendszert, a fix és elrendezett elemeket hiányoltam az előbbiből: oké, hogy vannak ilyen meg olyan meg amolyan ászanák, és az ember össze is állíthatja, hogy mit akar, de nekem ez az egész nem tisztult le. Az ashtangában van rendszer: ezt kellene végigcsinálni, fixen. Első megközelítésben ez az, ami tetszik.  

(Ugyanakkor a para is ugyanez: lássuk be, ez egy rohadt hosszú és részben teljesen lehetetlen gyakorlatsor)

Ebben a postban kevés a vicces elem. Lehet, hogy kifogy a kezdeti ihletem, és kiderül, hogy nem is vagyok vicces. :((( (Ja nem, eszembe jutott, mi a vicc: másfél óra jóga után átmenni a szemközti mekibe és bezabálni egy king size menüt, ehhehe...)

Vasárnap késő délután, az utolsó fények mesteri időzítéssel elcsípve. A Kopaszi-gát felőli sötét felhők alatt gyakorlatilag már este, a Műegyetem irányából pedig még nappalian világos foltok. A kontraszt lélegzetelállító monumentalitást ad az agyonismert, agyonjárt városnak. Meditatív állapot, szinte tökéletes flow. Eszembe jut, hogy bármennyire is ellentmondás ez, a futás tulajdonképpen egy lassú dolog. Nem az én futásom (az persze hogy az), hanem a futás, mint olyan. Nem a lábak diktálta iram, hanem az elmélyülés. Van idő átjárni, keresztülhaladni, felfogni, belakni a teret. 

A Kopaszira érve már sötét van, benézek ezúttal a gát másik ágára is. Kavicsos, futáshoz nem az igazi, vissza is fordulok. Gondolkodom rajta, hogy ki kéne tolni a 10-et, végülis minden adott. De ráér még. Meglesz az a táv is, hamarosan.

Elvégre futni indultam, nem rohanni. 

(a képnek seeeemmi, de semmi köze a kommentelés és a fegyencedzés viszonyához)

Heti fegyenchíradó. Kicsit csaltam, mert a 3. edzést csak ma csináltam meg, de volt a múlt héten egy fáradt, valamint egy kocsmoid este utáni fáradt nap. Meg még ezer mentséget tudok.

10. HÉT

1. Fekvőtámasz:
Fekvőtámasz előredőlve/térdelve (bemelegítés): 12/10
Fél fekvőtámasz: 20, 15

Ahogy említettem volt: rohadék egy gyakorlat. Egy lépést haladok előre, kettőt hátra. 

2. Lábemelés:
Térdfelhúzás/térdemelés fekvésben: 10/10
Hajlított lábemelés fekvésben: 2x18, 15

És - azt hiszem - a sorozatok vége felé is még mindig rendesen kivitelezve, ami azt jelenti, hogy a felső pozícióban meg tud állni a lábam egy pillanatra, nem rugózik vissza.

3. Húzódzkodás:
Függőleges húzás (belemegítés): 20
Vízszintes húzás: 20,18

Ha a rúd nem megy Mohamedhez... érdemes volt feljebb emelni, azóta úgy érzem, fog ez menni. Egyébként is, az ilyen köztes lépések teljesen rendben vannak: az egy dolog, hogy a szimmetria miatt a rendszer megalkotásakor mind a 6 gyakorlattípusból fixen 10 szintnek kellett kijönnie, de maga a könyv is ajánl átmeneti lépéseket, és azt sem hiszem, hogy ellentétes lenne a fegyencedzés szellemiségével egy kis plusz barkácsolás.

4. Guggolás:
Guggolás támasszal/guggolás zárt lábbal (bemelegítés): 12/10
Fél felemás guggolás bal/jobb: 2x10, 2x10

A másik barkácsolós gyakorlat. Itt muszáj mindenféle áthidaló dolgokat kitalálni, mert gigantikus szakadékot látok a kétlábas és az egylábas guggolások közt.

5. Kézenállás:
Varjútartás (bemelegítés): 30s körül
Kézenállás: 32s, 15s

Nehezen jutok ezzel is egyről a kettőre. A könyv szerint elvileg eleve csak akkor kellene elkezdeni, amikor az ember már az 5. szint környékén jár a fekvőtámaszban - én nem hiszem, hogy bármi baj lett volna a korábbi kezdésből, csak épp így elérni látszom egy falat, amin nem sikerül túljutni (ami itt a 40s).

6. Híd:
Rövid híd/egyenes híd: 12/10
Híd szögben: 2x20, 17

Nem is a hátnak kemény, hanem a térdnek, a combnak. Aú.

És eljött megint a középtempós 5 km ideje. Az első 3-mat kettesben futottuk, szerintem tök jól, aztán a b.a. rakparttól kicsit rákapcsoltam, a lendület a képen is egész pontosan láthatóan a 4. kilométer után tört meg és nagyon nem bántam már a megérkezést. A Petőfi-hídon már erősen ingadoztam az oldalszúrás-rossz közérzet határán, jól körülhatárolhatóan nagyjából az ilyen 10km/h feletti sebességeknél mondja a szervezetem, hogy "bazzeg, azért ez még sok". A csúcssebesség egyébként 13,1 km/h volt a CardioTrainer szerint - de kicsit gyanakszom, hogy átver engem ez a gép. Nem tudtam eddig rajtakapni, de mintha időnként fura sebességeket mérne, meg kicsit hajlítgatná a tér-idő-kontinuumot. No mindegy, csak felfele görbítsen!

Holnap ismét jóga, már készítjük az oxigénsátrat.

Újabb hétkezdet, újabb interval training, aminek még mindig nem találok normális nevet. Azaz dehogynem, idővallum futás! Most megpróbáltam nem az első fél perces gyors szakaszon kiadni az egész hétre szánt energiámat, és kicsit kiegyenlítettebben futottam, úgy igazán talán csak a legvégén nyomtam meg. Így viszont nem kellett félrokkant sebességre lassítanom a pihenő szakaszoknál, és az utolsó 5 perces levezetőt is korrekt, friss tempóban tudtam nyomni, úgyhogy összességében sikerült is egy kicsit magasabb átlagot elérnem.

De hogy milyen elbaszott mód hideg volt ma este...! Ez a legrosszabb, ez a tavasznak álcázott tél, amikor az ember pusztán a naptár alapján kezd egy kicsit kevésbé odafigyelni az öltözködésére, és egy rossz pillanatban rájön, hogy az utcán téblábol sarki hidegben, nulla ruhában. Decemberben ilyen időben fel se nagyon merült volna bennem, hogy kimozduljak futni. Mert akkor még volt eszem.

Éééés rekord! Sikerült életem leghosszabb távját lekocogni (meg J.-nek is, sőt neki pláne), bár valahogy nem érzem ezt akkora áttörésnek, az majd a 10K lesz. Hamarosan. Jó idő volt, vasárnap volt, nyugi volt, nem siettünk, dumáltunk végig - ennyi. A térképen nem látszik, de a Kopaszi-gátnak csak az egyik "szárát" futottuk végig oda-vissza, de az most pont elég is volt. Egyébként durva, hogy már most mennyi nép van ott kinn.

Ja, és végül jelentkeztünk a Midicittára.

...és még nem is esett szó fitnesszbirodalmam talpkövéről, (villámok és metálriff!) a fegyencedzésről. Tavaly tavasszal a kocsmában mesélte Ádám, hogy van valami könyv, amiben olyan erőfejlesztő gyakorlatok vannak, amikhez nem kell súlyzó meg mindenféle felszerelés, hanem otthon lehet csinálni, csak úgy. Valami halvány elképzelésem már volt arról, hogy jó lenne elkezdeni mozogni, és az ilyen homegrown (hehe) megoldások mindig is tetszettek, úgyhogy elszívtam még egy doboz cigit, megittunk pár sört, hazamentem és másnap beszereztem a könyvet. Életem talán legjobban elköltött 4000 forintja volt. Egy nap alatt elolvastam, meggyőzött, másnap fogtam egy füzetet az edzések rögzítésére és bele is vágtam. Ez volt tavaly május 17-én, és azóta egyetlen alkalmat sem hagytam ki, nem számítva egy-két futó sérülést vagy megfázást. Nem kis dologról van szó az én esetemben, akinek évtizedes bizonyított és nemzetközileg elismert tapasztalata van a haloványka testedzési fellángolások csendes elsunyulásában. Alapvetően a dolog szisztematikus mivolta fogott meg: az, ahogyan a legelső, gyógytesis lépésektől kezdve felépíti az edzést egészen a lehetetlennek tűnő, szinte akrobatikus szintekig. Amiket persze lehet, hogy az életben nem fog tudni megcsinálni az ember, de a könyvet olvasva elhiszi, hogy talán mégis lesz egy nap a távoli jövőben, amikor egy tavaszi reggel felkel, nekiveselkedik, kézre áll, az egyik kezével elengedi a földet és elkezd a másikkal fekvőtámaszokat nyomni így, fejjel lefelé. Aha.

Az előzményekről ennyit. Amúgy heti három edzés, minden alkalommal 2 gyakorlatból 2 vagy 3 széria, plusz bemelegítő gyakorlatok. Összesen 6 gyakorlattípus van: fekvőtámasz, lábemelés, húzódzkodás, guggolás, kézenállás és híd. Ezeken belül 10 szint. Az egyes a gyogyó, a tízes a lehetetlen kísértése, én jellemzően a 2.-4. szintek környékén járok.

9. HÉT

1. Fekvőtámasz:
Fekvőtámasz előredőlve/térdelve (bemelegítés): 12/10
Fél fekvőtámasz: 25, 16

Rohadék egy gyakorlat, sosem gondoltam volna, hogy egy fekvőtámasz ilyen brutális tud lenni: a nehézséget az okozza, hogy a fegyencedzés szerint az ideális tempó az 1 másodperc leengedés, 1 másodperc kitartás, és 1 másodperc feltolás. Még ha nem is tartom ezt be nanoszekundumos pontossággal, akkor is nehéz.

2. Lábemelés:
Térdfelhúzás/térdemelés fekvésben: 10/10
Hajlított lábemelés fekvésben: 2x18, 14

A másik főszemét gyakorlat, egyébként a has- és derékizmok edzésére. De minden egyes kínszenvedő pillanatot megér, amikor egy házibulin hajnali kettőkor azt mondja valaki, hogy "jé, neked szinte már majdnem kockás a hasad!". Majdnem, mi? Kösz! Hö!

3. Húzódzkodás:
Függőleges húzás (belemegítés): 20
Vízszintes húzás: 20,16

Az egyetlen gyakorlat, ahol még mindig a második szinten vagyok és maradok is a jelen állás szerint nagyon sokáig. Rengeteg szarakodás és kísérletezés előzte meg egyáltalán a jelenlegi szintet: néhol azért a könyv sem tévedhetetlen. Elvileg valami csípőmagasságú rúd alatt ferdén csimpaszkodva kellene csinálni: több mint fél év kellett annak belátására, hogy ebből a gyakorlatból 3x30-at soha a büdös életben nem fogok tudni megcsinálni, úgyhogy most egy állmagasságban lévő rúdon nyomom. Így legalább minimális esélyt látok a fejlődésre.

4. Guggolás:
Guggolás támasszal/guggolás zárt lábbal (bemelegítés): 12/10
Fél felemás guggolás bal/jobb: 2x10, 2x9

Ez ment a legsimábban, egészen a 7. szintig, ott aztán beleütköztem egy kivitelezhetetlen gyakorlatban: egylábas guggolás úgy, hogy a másik lábam kicsit előrenyújtva egy kosárlabdán van. Ja, ahogy azt Móricka elképzeli. Több szempontból is kivitelezhetetlen gyakorlat, úgyhogy kitaláltam helyette egy másikat: kosárlabda helyett egy téglán támasztom a lábam és csak félig guggolok le (addig a pontig, ahonnan továbbmenve jönne az óriási segges). Így sem érzem azt, hogy szarral gurítanék.

5. Kézenállás:
Varjútartás (bemelegítés): 30s körül
Kézenállás: 35s, 25s

Ebből lesz majd egyszer - soká - a kézenállásban végzett fekvőtámasz. Addig meg felrúgom magam a falhoz és remegő karokkal nézem a fejjel lefelé álló szobát, amíg bírom (két percig kellene).

6. Híd:
Rövid híd/egyenes híd: 12/10
Híd szögben: 2x20, 17

Szeretem ezt a gyakorlatot: egyrészt nagyon sok izmot dolgoztat, másrészt pár hónapja elkezdtem érezni, hogy van hátam, izé, van alakja a hátamnak, tök jó.

A tegnapi lett volna a közepes tempójú 5K, ami végül ennél kicsit lassabbra sikeredett, de persze az is lehet, hogy csak én hízelgek magamnak azzal, hogy gyorsabban is sikerült volna. Elvégre egész télen alig futottam. Az időjárás amolyan félköcsög: kocogás előtt rohadt hideg van már úgy este 8-9 felé a husszúujjú aláöltözőben és a futópulcsiban, de párszáz méter kocogás után szinte ideális.

A Vivi... akarommondani Midicittára még mindig nem jelentkeztem, de végülis futkározni anélkül is lehet. Tulajdonképpen a C25K edzésterv óta  - ami kiemelt a kanapén röfögés fertőjéből - nem igazán volt tervszerű a futás. Szerettem volna elérni a 10K-s távot, de aztán tél lett és nem mentem ki az utcára, ha nem volt muszáj. Most utánanéztem, hogyan is kellene egy ilyen 6,5 km-re felkészülni: először is ez egy teljesen szabványellenes és nyomi táv, mindenhol csak az 5K-ról vagy a fél/egész/ultra-akármi maratonokról írnak. Másodszor: a legtöbb edzésterv túl szofisztikált, nekem nincs erre agyam. Úgyogy végül maradtam annál, amit ez az oldal ír, némi módosítással. Heti 3 futás, ez oké. Ebből egy ilyen izé, "interval training" lesz, bármi is legyen a magyar neve. A másik egy lehetőleg tempós 5K, a harmadik pedig egy minimum 6,5K nyugiban.

Úgy gondoltam, legyen ma interval. Sosem futottam még így. Felvettem a cicanacit és rá a rövidgatyát, hogy igazi futóhülyének nézzek ki, és beprogramoztam a RunKeeper-be a wikipedián talált "piramis" módszert. Nem tudom miért azt, talán mert egy egyiptomi múmiák nyughelyéről elnevezett edzésmódszer szar nem lehet. Az első 30 másodperces gyors intervallum volt a legnagyobb királyság: kibaszott gyors voltam, repültem, Usain Bolt voltam. A következőnél már inkább csak Usain Bolt másnaposan, ínszalagszakadással. A harmadiknál Usain Bolt keresztapja volt lakótársának a nyomi kocogó haverja. Kapkodtam a levegőt, az oldalam hol szúrt-hol nem (pont a kettő határán), jó lett volna egy picit köpködni vagy hányni vagy valami. Azért okosan van ez kitalálva: a másfél perces gyors szakasz után ismét csökkentek az intervallumok, mégsem haltam meg, és a végén már egész szépen lelazultan futottam az 5 perc levezetőt. Kemény menet volt, de jöhet máskor is, csak esetleg nem kéne az első körben mindent kiadni és utána fuldokolni.

A végén megnéztem a RunKeepert (ami egyébként elég béna, de az appokról lesz majd külön post): 22:15 alatt sikerült majdnem 4 km-t futnom, amiről most így hirtelen nem is tudom, hogy jó-e, plusz nem is ez volt most a lényeg. Azért egy kicsit talán többre számítottam, de mondom, neeem eeez volt a lééényeeeeeg!

Baráti körben rendszeresen komoly vitákat kiváltó és mind a mai napig eldöntetlen tudományos kérdés, hogy buzi-e aki jógázik? Persze nem az (ezt csak régen gondoltam, amikor még nem jógáztam, höhö), és a vasárnapi óra, amin J.-vel voltunk, elég jól alátámasztja a véleményem. Basszus, ezt az ashtanga jógát be lehetne venni a navy seals kiképzési anyagba.

Jártam korábban egy hatha jóga tanfolyamra, nem volt különösebben megerőltető, nem is ez volt a lényege. Jó volt, de szerettem volna minden előítélet nélkül kipróbálni valami keményebbet, úgyhogy az egyik hétvégi reggel, amikor normális ember még alszik, mi J.-vel már a jógaiskolában voltunk ashtangázni (rock'n'roll-énem sírva hány). Annyit tudtam erről az irányzatról, hogy ijesztő mennyiségű és nem túl könnyűnek tűnő pózokat visz végig fix sorrendben és hát ja, ilyen volt. Az elején mantráztunk (!), közelebbi ismeretek nélkül elsőre ez így hangzott:ommmm trabantba szanitéc lerohadt jehova / migrénes wombatnak törekvő kaszakő ommmm.  Aztán napüdvözletekkel telt el úgy negyed óra-húsz perc, ez a rész még félig-meddig ismerős volt a korábbi tanfolyamról. Ha itt vége lett volna az órának, azt mondtam volna, ez elég jól átmozgatott és kellemesen elfáradtam és pont jó, de innentől még vagy másfél órán át tartott - elég hamar elvesztettem a fonalat, az rémlik, hogy néhányszor jó lett volna egy egész kicsit meghalni, meg hogy a testem teljesen képtelen helyein levő sosem használt izmok mondtak hellót megtépett szélű egómnak.

Hazaértünk, lerogytunk a kanapére, és ennyi volt a nap, többet nem mozdultunk. Én még viszonylag könnyen megúsztam másnap, csak a hátamban, a derekamban és a combomban van némi izomláz, de J. gyakorlatilag rongybabává változott, akibe már egy fél kiló lóbalzsamot belemasszíroztam. Ledarált minket a jóga, de tetszett, akartuk, és ha egyszer talán sikerül nagyjából megtanulni az egymás után következő ászanákat, talán még élvezni is lehet majd úgy, ahogyan az "mozgó meditációként" ki van találva (egyelőre féllábon állva, egy cementeszsákkal a fejemen és közben Panterát hallgatva is jobban tudnék meditálni).

Igyekszem megtanulni legalább az A típusú napüdvözletet ahogy belefér, a többi egyelőre reménytelen. Darabos a mozgásom és mindig elfelejtem a soron következő mozdulatot, nagyjából egy tütübe bújtatott (izomlázas) elefántnak érzem magam.  

De legalább egy vigyorgó elefántnak.

Szinte kitavaszodott, úgyhogy a kedvesemmel párommal a zasszonnyal J.-vel lefutottuk az egyik alapútvonalunkat, viszonylag kényelmesen. Külön élmény volt átfutni a Petőfi-híd mellett a Rio helyén maradt enyhén csoffadó közparkon, legközelebb a Zöld Pardonba megyünk. Rock'n'roll!

(A miheztartás végett: ez az útvonal, ez a táv és ez a tempó nagyjából-egészéből tipikus).

Bazmeg, ezt nem hiszem el. Kedves ismerőseim példája nyomán be akartam nevezni életem első futóversenyére (én! futóversenyen! sőt, bármilyen versenyen! úr-is-ten), a Midicittára, de ez az izé, ez a futanet.hu folyton azt írja ki, hogy "a szolgáltatás átmenetileg szünetel". Ha itt és most fut zátonyra (fut! haha!) a sportkarrierem, az csak és kizárólag nekik lesz köszönhető. 

A futás egyébként egy rövid és elcseszett (még dohányoztam) 2010-es próbálkozás után tavaly augusztusban indult. Abszolút nulláról, az iskolai tesiórás kúpertesztek oxigénhiányos-oldalszúrós rossz emlékével kezdtem bele a C25K edzésprogramba, ami azt ígérte, hogy 9 hét alatt eljuthatok az abszolút sci-fibe illő 5 kilométeres távig. A legnagyobb akadályt legyőzve (kisgatyában kilépni az utcára, mint egy hülye) minden simán ment, nem hagytam ki edzéseket és bamm, megcsináltam, plusz lett közben egy normálisabb gatyám is. Aztán letoltam a kemény 300 méterrel hosszabb, de mégis egyfajta szakrális beavatásnak tekintett szigetkört is, aztán futkároztam az 5-6 (talán egyszer 7) km-eket, de megjött a tél és abbahagytam. Azóta talán ha 3-4 alkalommal futottam, jórészt futópadon - a vicc az, hogy szinte semmivel nem lett rosszabb a formám, mint amikor heti háromszor edzettem. Igaz, jobb sem.

Ha ánblokk jellemezni akarnám azt, ahol most tartok, az ez lenne: az ember, aki bármikor lefut egy ötöst, de a jó istennek sem tudja benyomni 30-35 perc alá az idejét. Ez az indián nevem is lehetne, ha nem lenne ilyen rohadt hosszú.

Enyhül az idő, úgyhogy a jövő héttől - akár nevezek, akár nem - mehet a rendszeres futás. 

...szóval a terv az, hogy egy egy ilyen sportblog lesz. 32 éves vagyok, és egy éve sincs még, hogy miután a láncdohányzáshoz és az odalépősebb bulizáshoz kezdtem túl öreg lenni, átnyergeltem a mozgásra (régi rock'n'roll-énem időről-időre azóta is elsírja magát mélyen odabent). Na jó, ezt a történetet egy kicsit leegyszerűsítettem.

Este, futás közben jutott eszembe, hogy blogolni kellene: rohadtul bosszant, hogy tkp. minden fitness/futós/mozgós blogot valami acélterminátorok írnak, akik fél lábbal, sérülten is magashegyi maratonokat futnak két sorozat kézenállásban végzett fekvőtámasz közt. Nagyon fasza olvasni, hogy ki hány félmaratont nyom le hetente, de frusztrál. Kirekesztve érzem magam. Kicsinek és lesajnáltnak. Mintha mindenki gyorsabb, erősebb, ügyesebb lenne, vagy legalábbis mintha csak ők blogolnának. Mellékszál, de a bloggerek jó része többé-kevésbé ráadásul a túlsúly elleni harccal köti össze ezt az egészet, miközben én világéletemben a soványságom miatt szívtam, ami lelki síkon végül is egy inverz kövérség. Egy inverz dagadt disznó vagyok. Még ez is. Posztolok, aztán megyek, elásom magam.

Szerettem volna látni egy olyan blogot, amit nagyjából az én szintemen mozgó emberek írnak, ami inspirál, amivel adott esetben mérhetem magam - de úgy tűnik, ez lesz az.

Kedves én, köszönöm, hogy végre valaki olyan sportblogot ír, ami nekem is erőt és ösztönzést ad! :*