Túlvagyunk a második ashtanga órán. Ami a szenzáció, hogy még nálunk is újabb emberek jöttek, akikre természetesen rutinos vén jógiként tekinthettünk. Sőt, meg is lettünk dicsérve: J-ről kiderült, hogy gyakorlatilag szabályos félkör alakúvá tud válni ha úgy adódik, én meg végre már nem teljesen kétségbeejtően cammogó ízületsérült cirkuszi medve, csak szimplán reménytelen gólem vagyok. Haladás!

Elég sok és még elég sok szempontból bizonytalan összetevői vannak annak, hogy akkor most ez szerintem miben más, mint a korábbi "sima" hatha jóga-óráim, illetve hogy melyiknek mik a tanulságai. Az mindenesetre biztos, hogy én az alapvető kockaságom miatt a rendszert, a fix és elrendezett elemeket hiányoltam az előbbiből: oké, hogy vannak ilyen meg olyan meg amolyan ászanák, és az ember össze is állíthatja, hogy mit akar, de nekem ez az egész nem tisztult le. Az ashtangában van rendszer: ezt kellene végigcsinálni, fixen. Első megközelítésben ez az, ami tetszik.  

(Ugyanakkor a para is ugyanez: lássuk be, ez egy rohadt hosszú és részben teljesen lehetetlen gyakorlatsor)

Ebben a postban kevés a vicces elem. Lehet, hogy kifogy a kezdeti ihletem, és kiderül, hogy nem is vagyok vicces. :((( (Ja nem, eszembe jutott, mi a vicc: másfél óra jóga után átmenni a szemközti mekibe és bezabálni egy king size menüt, ehhehe...)