A héten két futás volt, az interval meg egy nagyobb beszélgetős kocogás, a harmadikat elvitte a cica, azazhogy inkább egy túrába öltük az energiát. Igazából ez mindig olyan bizonytalan szürkezónás dolog, hogy akkor most a túrázás - a mi túrázásaink - tkp. sport-e, vagy inkább egy több órásra nyúlt séta. A legnyomibb és legsemmitmondóbb válasz, ami minden ilyen kérdésre adható: egy kicsit mindkettő.

Pilisszentlászlóról felmentünk a Prédikálószékre, ez egy könnyűnek mondható túra volt, pár enyhébb emelkedővel és szép kilátással. Odafenn az én ízlésemnek messze túl sok és messze túl harsány ember volt: a zenhez jobban el kell távolodni Pesttől. A nehezebb részt aztán lefele, a Vadálló-kövek képviselték: meredek, gyakran seggen csúszósan sziklás rész, ami valószínűleg egész másképpen mocsok lefelé, mint felfelé. Amikor elindultunk, az első nehezebb szakasz után kezdtem magam egy kicsit hősnek érezni, egy hétköznapi, el nem ismert, de bátor és erős hegymászónak, aki egy nem akármilyen ügyességet igénylő terepen igazi férfiként vág keresztül - egész addig, amíg el nem nyargalt mellettünk felfele és lefele is pár bottal járó kövér nyugdíjas meg egy kutyákkal rohangászó kisiskoláscsoport, plusz egy (hegynek felfele) FUTÓ pasas. Hát bazmeg, komolyan. Mindegy, azért tudjuk be sportnak!