posztoljon a férgese!

acélarcél

acélarcél

utolsó nekifutás

2013. április 18. - brutalfitnessz

Még egy utolsó nekifutás (haha!) a stratégiai kérdéseknek, aztán abbahagyom, mert lassan túl lesz beszélve. Csak éppen vizuális típus vagyok, úgyhogy ide akartam ragasztani az alábbi ábrát innen:

YelloOrage.jpg
Emberi mértékegységre nagyjából átszámítva azt mondja, hogy az első 12 km-t tedd meg olyan lazán, hogy közben végig tudj beszélgetni. Aztán 13-20 közt jöhet egy olyan tempó, ahol már hallod a saját lélegzeted és beszélni még tudsz ugyan, de akadozva, végül pedig az utolsó km-en mehet bele minden maradék erő. Mindez nem pulzus vagy tempó alapján számolva, hanem érzésre.

Kiindulópontnak jó, én annyiban módosítom saját magamra alkalmazva, hogy a sárga zóna az nem a 12., hanem a 16. km-ig tart: ennél többet ugyanis sosem futottam még, és azon a 2-3 edzésen, amikor idáig eljutottam, kurvára nem a narancssárga szín járt a fejemben. 12-nél még minden szép és jó,ha ott váltanék narancsra, az még simán lehetne a verseny elfutása. És persze nem csak érzésre zónáznék, hanem a sárga lenne a 6:30-6:40 körüli (vagy lassabb, ki tudja), a narancs pedig teljesen opcionálisan az, ami az alatt van és még kivitelezhető, ha lesz ilyen. A piros az meg piros, az már sci-fi.

És akkor innentől a tervezésnek vége, jön a futás.

A bejegyzés trackback címe:

https://brutalfitness.blog.hu/api/trackback/id/tr225232578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bumbull · http://izomüzem.blogspot.hu 2013.04.18. 23:08:49

Szorítok Neked mindent bele! Ja és aztán nem elfelejteni ám a beszámolót, alig várom!

Ram 2013.04.19. 08:22:05

Működőképesnek tűnik a terv, a "beszédteszt" amúgy is jó mérce arra, hogy még aerob (kvázi világvégéig és lábak elkopásáig tartható) tempóban mész, vagy már átcsúsztál anaerob tartományba...

Ram 2013.04.22. 12:16:22

Ne csigázz :) Hogy sikerült?
süti beállítások módosítása