Rögzítésre érdemes, hogy megérkezett a gyilkos hőszezon, legalábbis számomra. Hétfőre 13 km-t terveztem, 143-149 közti pulzussal. Elindultam, kisgatya, ujjatlan felső oké, sapka nem kell, még csak tavasz van. Ehhez képest brutális meleg volt, izzadtam, fújtattam, hunyorogtam, a rakpartokra odafekvő nap szöges bunkóként vagdosott fejbe. Úgy 7 km után kezdtem igazán megsülni, az odáig viszonylag egyenletes pulzusom fel-le liftezett, 7 perc feletti tempókig lassultam. Volt nálam egy gél meg egy kis kulacs víz, azt megittam, nem sokat segített. A tisztesség kedvéért kikerekítettem 10-re a végét, aztán leálltam, ennyi volt. Az egyik legkellemetlenebb futásom az utóbbi időből.
Hazaértünk, épp azon gondolkodtam, hogy be fogom vezetni az eléhezés után az "elmelegedés" fogalmát is, aztán J. megnézte az Időképet: mindössze 22C, azaz huszonkét fok volt, basszus. Mi lesz velem nyáron? Úgy értem, az igazi, a 30-35 fokos nyáron? Túl sok ötletem nincs azon túl, hogy nedvesített sapka, egy rendes nagy kulacsos öv, és persze szokni mint állat és remélni, hogy a szervezetem adaptálódik valamennyire.
(És még egy feljegyeznivaló: a budai rakpartot úgy októberig-novemberig messzire kerülni, botrány az a bringagyalogút).