posztoljon a férgese!

acélarcél

acélarcél

utolsó előtti hosszú

2013. április 03. - brutalfitnessz

Az edzéstervem szerint még két hosszú futás van a verseny előtt, ebből most megvolt az egyik. 15,3 km, le a Ráckevei-Duna  mellett. Budapest egyik legkülönlegesebb titkos elvarázsolt helye, de most nem vagyok ihletett a részletesebb méltatásához. Hideg van, sötét van, esik. Meg különben is.

7:04-es tempó - ezzel az átlagpulzussal (146) volt már jobb is, de azért így is rendben. Viszont a legvégén, az utolsó pár száz méteren a bal térdhajlatomnál hátul elindult valami elég kellemetlen görcsszerű érzés. Nem volt gáz, de épp elég figyelmeztetés (mintha magamtól nem tudnám, bakker), hogy a 16 km az még nagyon-nagyon nem 21.

Érdekes egyébként, hogy kb. az első 8 km-en a tempóm stabilan, egyenletesen 7 km/perc felett volt, a pulzus pedig szintén stabilan a minimumnak megadott 143 felett. Azt hinné az ember, hogy fokozatosan növekszik a pulzus és igazodik vissza a tempó, de nem: 8 km után az óra sípolni kezdett és kénytelen voltam rendesen belehúzni, hogy 143 felett maradjak, és onnantól már szinte majdnem minden további km 6:xx-es volt. Ez azt jelentené, hogy egy laza nyolcas csak a bemelegítés?

A bejegyzés trackback címe:

https://brutalfitness.blog.hu/api/trackback/id/tr905189606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bumbull · http://izomüzem.blogspot.hu 2013.04.03. 22:56:23

Először is gratulálok szép teljesítmény! Másodszor pedig a sárga irigység szól belőlem mikor azt mondom bárcsak szembesülnék a problémáddal! Sajnos nálam pont fordított (vagy ordított) a helyzet mivel túlságosan is hamar szökik a fránya pulzus holott fizikailag még bírnám! Mindegy a lényeg szép volt és remélem a vivicittán is tudod ezt tartani :D! Tehát vázolom a tervet az első 8k na jó legyen 7 körül a második legyen 6:30 és akkor már mit neked a maradék néhány az meg legyen 6 :D! Hajrá :D!

brutalfitnessz · http://brutalfitness.blog.hu/ 2013.04.04. 21:35:36

Köszi! Ez még egy érdekes kérdés, a taktika... még gondolkodom rajta, de egyelőre hajlok arra, hogy megpróbáljam a konstans 6:30-6:40-eket tartani. Aztán a végén úgyis az lesz, hogy futok bele a vakvilágba a többiek után. :)

Ram 2013.04.05. 12:10:53

Na igen, taktika... az én taktikám tavaly novemberben egyszerű volt: azt mantráztam magamban az első 10 kilométeren, hogy "ne rohand el az elejét". Aztán meg már lefáradtam annyira, hogy ugyanabban a tempóban tudtam végigfutni, így nem volt érdemi a lassulás a végére sem...
süti beállítások módosítása