Mióta a gyúrásőrület zajlik, egyáltalán nem esett szó a futásról a blogon, pedig lenne miről írni. Leginkább a tavalyi év vége óta folyamatosan és látványosan javuló teljesítményemről, aminek a titkát hiába várják remegve a világ vezető olimpikonjai és kenyai csúcstartói a képernyő előtt, mert én sem igazán tudom. Egyszerre csak belendültem és elkezdtem 6-os tempók alatt futni olyan pulzusértékekkel, amikkel tavaly nyáron még bőven 6:30 körüli ezresekben cammogtam. Valamikor tavaly kora ősszel indult ez a folyamat és azóta folyamatosan javulok, főleg idén január óta látványos ez. Nem futok többet, mint azelőtt, nem futok máshogyan - spekuláció, de talán a konditerem bírna ilyen erős keresztedző-hatással? Többé-kevésbé egybeesik időben a javulással, de azért nem merném kijelenteni, azt viszont igen, hogy a HIIT-jellegű intervaledzések (kettlebell) amiket 2013-ban és '14 nagy részében folyamatosan csináltam, nem hoztak érzékelhető javulást. Mindegy, igazából a legfontosabb tényező se nem titkos, se nem spekulatív: folyamatos, állhatatos, következetes futás, vagy ha nem, akkor futogatás legalább, de akkor is folyamatos, állhata...satöbbi, satöbbi.

Szóval ezzel a háttérrel, legalább a 2:10-es alatti idő reményében céloztam be január elején a tegnapi Rotary félmaratont. Sima liba, kihoztam 2:04:14-re (FUCKYEEEEAH!!), bár a végére határozottan nem voltam vidám. Sőt, 16 km után többször is teljesen reális lehetőségként tűnt fel, hogy azonnal lefeküdjek az aszfaltra és elkezdjek sörért kiabálni. Suttogva.

Először is: milyen a Rotary félmaraton? Okés, de nem az a verseny, amire feltétlenül vissza akarok térni. A szervezés rendben volt, a dolgok adminisztratív és prózai része teljesen normális és a rajtcsomag egy szuperpraktikus hátizsákban érkezett. Viszont egy futóversenyen az útvonal a király, az útvonal (szinte) minden. A Rotary egy bizonyos Nagyerdei park körüli  5 egész akárhány km-es kör, amiből 4 db egy félmaraton, 8 meg egy egész. Engem, mint őspestit a park talán még leginkább a Népligetre emlékeztetett, csak annak balsejtelmű-gyanús aurája helyett FUTBALLSTADIONOKKAL volt tele - mint egy Fidesz-káder nedves álma. Szóval ennek a parknak a peremén, legtöbbször az aszfalt egyik lezárt sávján körözgettünk, ami 2 kör után már kicsit unalmas, a 8 körös maratonhoz meg valószínűleg már több monotóniatűrés kellett, mint testi erő. Miért nem szerveznek a debreceniek egy szép, látványos, a belvárost is magába foglaló versenyt némi turisztikai és kulturális hozzáadott értékkel? Ha Budapestet le lehet zárni 1-1 versenyhez fél napokra, Debrecent miért nem? Tarlós István ennyivel jobb fej, mint Kósa Lajos? Vagy mi a titok? És vajon hányan gondolják még úgy rajtam kívül az első rotaryjuk után, hogy jó volt meg minden, de elég is volt ebből az útvonalból? Budapest mennyire lenne versenyképes a nemzetközi futóturisztikai mezőnyben, ha a félmaratonja meg a maratonja meg a Vivicittája a Népliget körül vagy szigetköröket futva zajlana, gondosan elzárva a futókat mindentől, ami saját, ami szép, ami felemel...?

Na de vissza a kedvenc témámhoz, azaz hozzám. Az eddigi stratégiámhoz hasonlóan most is negatív spliteket (ez így magyarosch?) terveztem, csak most nem 16-nál, hanem már 10 után gyorsulni akartam. És így is lett: 10 km-ig 6:00 körüli tempók, 11-től 20-ig 5:50 körüliek, a 21. kilométer pedig a torta tetején a cseresznye egy 5:35-ös hajrával. Az átlagpulzus mindehhez 154, ami nagyon rendben van. Egy gél 15 körül, a frissítőpontokon 1-1 korty víz. Az időjárás hatalmas mázli: se vihar, se eső, se nap, csak hűvöskés. Szubjektíve nem éppenséggel egy szárnyalós, flow-s, endorfinos futás. Az első 10-12 km olyan rendes, normál iparosmunka, aztán a második rész - főleg 16 után - már egyre fokozódó csőlátás, harc a fáradással, töredezett, mozaikos gondolat- és megfigyelésmorzsák. 18 felé fülhallgató fel, de a zene nem jó, nem kell, az agybadugós füles letompítja a külvilágot, valahogy kivesz a térből és időből és a versenyből, gyorsan le is veszem. A végén hajrá, aztán hatalmas megkönnyebbülés. Még hotdog-jegyet is adnak, de képtelen vagyok magamba erőltetni bármilyen ételt. Adnak iso-t is, az jó. Aztán lassan magamhoz térek és hát na, két óra-négy perc!!!