Rajt: itt most különösen nem szempont a sebesség, mégis kezdek kicsit zavarba jönni, amikor elindul a mezőny és kibaszottul mindenki elzúz mellettem, még a félig gyalogló sánta öreg bácsit is csak percek múlva előzöm meg (egyébként ő a legnagyobb versenyző. Ebben vita nem lehet. Pont). Ide csak ilyen tápos emberek járnak? Eddig minden versenyemen előzgettem már az elején, vagy legalábbis egy stabil bolyban futottam, messze a legvégétől. Kicsit kínos, hátra- hátratekintgetek, még pár sereghajtó, mögöttük csak az üres őszi utca.

3K: még mindig nyugtalanítóan hátul, de legalább vannak mögöttem is néhányan. Kezdem befutni magam, megtalálni a ritmust. Beindítok egy pattogós-szállós Symphonix mixet, futáshoz ideális.

5K: a parton vezet az út, minden barátságosan szürke és nagyon fotogén, elvagyok.

7K: az első kör vége. Előregondolok a másodikra és semmilyen rossz érzésem nincs. A mezőny szétterült. Iszom egy korty vizet, egy korty powerade-et, de csak a rend kedvéért - ebben az időben sokkal nagyobb gond lehet a pisilési inger, mint a kiszáradás.

10K: innentől már világosan érzem, hogy megvan a táv, fejben is és lábban is érzem. "Sikíts, te kurva!" - mondhatnám a tizennégy kilométernek.

12K: ha kiderülne, hogy félmaratonra neveztem véletlenül, nem biztos, hogy leállnék.

13K: mindjárt vége, rágyorsítok, kipörgetem a maradék erőmet. Betolok egy gélt, mert "betolni egy gélt" a nagyok szoktak, az olyan menő. J. hozta amúgy, sosem kóstoltam még ilyet. Telhefen öffehagaftja a fámat!

14K: az utolsó párszáz méteren enyhe nyomás a lábboltozatnál, a legvégén egy eddig ismeretlen jellegű fájdalmacska a bal láb térdhajlata környékén, de nem vészes, úgyis itt a vége. MEGVAN!

Szóval ahhoz képest, hogy majd' egy hónapot hagytam ki és eddig életemben csak egyszer futottam ennyit - 7 perc feletti kilométerekkel, beszélgetősen -, sikerült teljesíteni a távot 7 perc alatti tempókkal. A 6:30 (mint a leendő félmaraton referenciatempója) nem volt meg, de ez a rövidtávú edzetlenségnek volt köszönhető. Mindenesetre sokkal fontosabb volt az, hogy átláttam, éreztem a 14 kilométert, lett egy mentális képem róla - innen pedig már simán lehet nagyobb távok felé építkezni. És nem mellesleg, az elejét kivéve a verseny szinte minden percét élveztem, ráadásul szinte egyenesen arányosan a megtett kilométerekkel. 

Közben pedig már megvan a következő cél, az igaz nagyvad: 2013. április 21., Vivicitta félmaraton. Közel fél év van rá felkészülni, ez alatt nemhogy egy félmaratonra lehet felkészülni, hanem egy csimpánzt is meg lehetne tanítani gyököt vonni. Innen nézve reális célnak látok valami olyasmit, hogy 7:00 alatti átlagtempóban fussam, ideális esetben mondjuk 6:30 körül. 

Ja, és mondtam már, hogy futni kurvajó?