Basszus, július 11-e óta nem írtam a fegyencedzésről.

Azazhogy nem is annyira basszus. Több mint egy évnyi kőkemény szigor után a nyáron elég hozzávetőlegesen gyűrtem az edzéseket, ki-kimaradoztak eleinte alkalmak, aztán hetek, aztán kéthetek, sokszor tényleg programom volt, sokszor meg nem. Kicsit ellustultam, kicsit demotiválódtam. Az elsőn nincs mit magyarázni, az utóbbi viszont az pont, ahol fejben át kell állítanom 1-2 kapcsolót:

1. Baszni (!) rá, hogy a velem egyidőben kezdett fegyencek hol tartanak. Igen, a jó részük jobb nálam. Ez tény és ez így is marad. Ugyanannyi idő alatt erősebbek lettek, nagyobbak lettek, ügyesebbek lettek. Nekem meg ez van ami van, ilyen a genetikám, ezek az adottságaim. Viszont egy másik nagy részük meg sehol sem tart, mert már rég elfelejtették azt is, hogy valaha edzettek...

2. ...ami átvezet a második pontra: kussolni és csinálni. Ez egy hosszútávú program, és még ha az életben nem is fogok tudni több fekvőtámaszt csinálni mint most, már akkor is megéri legalább hetente háromszor egy fél órára odatenni magam. Pár hét kihagyás után az első edzést követő nap egészen meglepő érzés volt: ismét volt tartásom, éreztem a testem, valahogy sokkal jobban jelen voltam a térben és a bőrömben.

3. A könyv 6x10 lépése nem szentírás, az nem fog menni, hogy mindent betűről-betűre betartok. Maga Wade bombázza szét a könyvben mechanikusnak feltüntetett 10-es felosztásokat a CC Super FAQ-ban, ahol azt írja, hogy tulajdonképpen a 10 lépcső csak egyfajta iránymutatás: valójában kb. annyi lépcső van, amennyit az ember csinál magának. Aszerint, hogy mit bír, hol tart, milyen az állapota. Úgyhogy ha valahol nagyon elakadok, megpróbálok kicsit konstruktívabban állni a dologhoz, mint ahogy pl. az egylábas guggolásnál ezt tettem is. És ha valami nagyon nem megy, visszaállok esetleg egy könnyebb gyakorlatra. Nem a visszalépés a visszalépés, hanem a feladás (de okos lettem).

4. Megpróbálok kicsit tágítani a látókörömön, pl. jár pár ismerős kettlebellre, azt is meg kellene nézni. Az idén már nem, most az lenne a cél először, hogy visszaálljak egy következetes fegyencedzős rutinra, de ha ez megvan, jövőre jöhet valami más is. A jógáról most nem is beszélek, annak a beillesztése már végképp nehéz lenne egyelőre.

Úgyhogy ennek szellemében gyűröm tovább az edzéseket. Ide most képzeljetek tűzviharból elődübörgő Harley-kat és egy brutális gitárszólót.
Pont.