[megjegyzés: a NATO futás, amiről a post szól, kb. 2000 éve volt, csak eddig piszkozatban maradt az írás, mert lusta voltam befejezni.]

Ezt szeretem a futásban, az apró győzelmeket, a határok lépésről-lépésre kitolását. (--tűzszekerek is now playing in your head--)

Ahogy írtam, a Nike fél-negyed-blabla-maraton után rögtön beneveztünk a 10K-s NATO futásra, aztán mint aki jól végezte dolgát, elmentünk nyaralni. Ott egyszer futottunk valami jelképes ötöst, de igazán csak a múlt heti két edzés volt előtte - és mindkettő igen szarul ment, konkrétan teljesen berozsdásodva éreztem magam, szúrt, fájt, szuszogtam (ha a "pohár félig üres"-hozzáállással közelítem: hihetetlen, milyen gyorsan le tud épülni az ember, és ez a fegyencedzésre is vonatkozik, de arról később). 

Szóval nem számítottam túl sokra, lefutom és kész.

Ehhez képest rohadt jó lett - először sikerült 60 perc alá benyomni egy 10K-s távot! 57:18 lett a vége, 5:43-mas tempóban. 6:00 és 6:30 közti tempókat sejtettem egyébként, az 5:43 alig több, mint a tavaszi Midicittám 5:39-es tempója, de basszus, ez 10K volt. Az a táv, ami idén tavasszal még úgy volt a fejemben, hogy A Hosszútáv.

Ezt a rendezvényt a Budapesti Atlétikai Szövetség rendezte, aminek a nevét fura módon sehol sem írják rövidítve. A BSI-s futásokhoz képest kicsit fapadosabb: jóval kevesebb az ember is. Az útvonal még változatosabb volt, mint a Nike félmaraton rám eső részéé (legalábbis ott a rakpartok nagyon gyilkosak voltak). Megint azt a taktikát követtem, hogy ráálltam valakire, aki még vállalható szinten húzott magával, épp a komfortzónámon kívül, de nem kifullasztva - aztán a vége felé a Ligetben sikerült megelőznöm, onnantól indultam be igazán. Ja, külön fícsör volt, hogy kivételesen nem hallgattam zenét: a rajt kicsit hektikusra sikerült és az összegabalyodott fülest lehetetlen volt menet közben kibogozni. És tetszett így. Hallgattam, miről beszélnek a többiek, az út szélén állók biztatását, egy seggfejet, aki a lezárás ellenére kocsival áthajtott a tömegen az Andrássyn, ilyesmi. Egész másként élt és rezgett így a dolog.

A végén a Ligetben már kezdett rohadtul elegem lenni. Mellettem egy apuka futott a kisfiával és azzal biztatta, hogy mindjárt itt van már a cél, egy kis energiát még tartogasson... aztán elkezdtek sprintelni azzal, hogy itt a célegyenes. Én meg gondolkodás nélkül utánuk. Mire kiderült, hogy még rohadtul nem a célegyenesben vagyunk, hanem úgy párszáz méterrel előtte, már kb. 10 évnyi szénhidráttartalékomat égettem el előre, de kicsit lassítva azért befutottam, és boldogan kenődtem fel a kordonra.

Egy órán belüli 10K. Egy órán belüli 10K. Egy órán belü... :)