posztoljon a férgese!

acélarcél

acélarcél

így fitnesszirányba

2012. május 31. - brutalfitnessz

Picture 1.png

Ez volna a hét második edzése, a 6 km-es "repülő" (az első egy rohadt nehéz munkanap utáni, kb. négykézláb vánszorogva előadott hatos volt, amiről nem szeretnék beszélni). A terv szerint ez azt jelenti, hogy 2 km bemelegítés az elején, ugyanennyi levezetés a végén, a középső kettes pedig lassú és gyors 100-100 m-es szakaszok váltakozása. Elég sokáig tartott ezt beprogramozgatni a RunKeeper-be, plusz először futottam ilyet, de nagyon jó volt. A 100 méter a jelek szerint szerencsésen eltalált résztáv: pont annyi, hogy a gyors szakaszokon ne fulladjak ki és bele tudjam adni amit lehet, ill. hogy a lassúakon kellően felkészüljek a következő gyorsra. Még jobb, hogy az adatok szerint a gyors részek a lassúakat is húzzák magukkal (vagy csak béna volt a GPS): a lassú szakaszok jó részét is 6:00 környékén vagy alatta sikerült futni.

Ez egy kicsit unalmas és technikai post lett, úgyhogy feldobom pár kis színessel:a jelek szerint megnyílt a Zépé és kerülgetni kellett a kb. a Kopaszi-gátig érő sorban álló, enyhén részeg tíz évvel ezelőtti önmagam nagyon sok példányát, plusz szembefutott velem egy exem - úgy látszik, harminc fölött mindenki elkezd megőrülni így fitnesszirányba.

A bejegyzés trackback címe:

https://brutalfitness.blog.hu/api/trackback/id/tr764558249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása