Semmivel nem cserélném el a J.-vel beszélgetős, kettesben futásokat, de azért a tegnapi is nagyon érdekes volt. Egyedül mentem ki, az edzésterv egy sima egyenletes ötöst írt elő. Fordítottam a szokásos útvonalon és a Petőfi hídra felfutva kezdtem, plusz tettem egy kis kurflit az Infopark egyik épülete mögött. A nap lefelé ment, az ég varázslatosan kékesrózsaszín volt, a hőmérséklet pedig szinte tökéletes huszonhárom fok. Valahogy nagyon érzem a kihagyást: az első kilométeren alig találom a tagjaimat, csetlek-botlok, semmi se jó. Mire a budai oldalon lefutottam a hídról és elhagytam a zöld pardon holttestét, sikerült összerendeznem magam és nagyon szépen elkezdett körém kúszni a flow, a fülemben - nagy szó! - az adott pillanatot épp akkor, épp ott a legjobban, semmi mással nem helyettesíthetően leíró zene szólt (Progressive Motions #38), nem sétáltam de nem is lihegtem, egyszerűen minden a legjobb volt. És akkor mint valami duplán exponált fotón, egyszerre kezdett felsejleni az, ami előttem van, az utca, a fák, az ég - és az, amit álmodni szoktam a futásról
(valahol vagyok, talán ismeretlen helyen, talán nem, mindegy. sétálok az utcán és egyszerre csak futásra váltok. könnyedén futok, szinte semmilyen testérzetem, se lihegés, se más nehézség nincs, csak a haladás érzése. nincsenek gondolataim, nem elemzem, nem írom le a pillanatot, csak utólag tudom szavakkal megragadni azt a végtelenül koncentrált, nyugodt, tökéletesen tudatos és magabiztos állapotot, ami per definitionem se nem boldogság, se nem eufória, hanem mintha azok felett, azok meghaladása volna. ahogy a jóga mondja, a tökéletes "egyhegyű" tudat, mindenféle belső narrációtól, vonzalomtól vagy ellenszenvtől és szorongástól mentesen)
és akkor ott nagyon-nagyon jó volt. Aztán egyre nehezebb volt erre a kettősségre koncentrálni, elkezdtem kicsúszni a tempóból, elértem a Rákóczi-hídhoz, gyorsultam, ismét testi és küzdelmes lett az egész. A fless az 1. és 2. kilométerem közt volt, nagyjából addig, amíg a budai oldalon haladtam végig, szóval valahol 6:30-6:40 közt van a meditációs tempóm (haha), aztán onnan 6 perc körülig gyorsítva már edzés volt az edzés, izzasztó és lihegtető.
Fene tudja, hogy van ez, de eddig több spiritualitást véltem találni a futásban, mint a jógában. Jó ez így.
[Romulus & Remus - Buffalo (Tvardovsky Remix) - egy zene az említett mixből - nagyjából ez az, amit motiváló futózenének nevezek]
