Ja, a futás. Hát, az most nem nagyon. Rettentően kedvemet szegte ez a rohadt téli időjárás, pedig esküszöm, nem egy babáknak való Midicitta távot szántam életem sportolói csúcspontjának, bármennyire is úgy tűnik most.

Viszont vasárnap a kanapén heverészve megnéztük a Marathon de Paris-t. Életemben először néztem ilyen közvetítést, szóval egy csomó tök érdekes dolog volt benne. Eleve, hogy hány tízezer ember indul rajta, és ahhoz képest az igazi verseny - EuroSport szemszögből - úgy nyolc-tíz etióp fickóról szól. Persze ez már a profi sport meg minden, egyébként tényleg élvezet nézni őket, ahhoz képest, hogy csúnya és izzadt fekete férfiak. De az a sziklaszilárd, egyenletes, gördülékeny, sima haladás, olyan tempóban, amiben nekem még bringázni is sok lenne - gyönyörű. Van benne egy olyan, hogy bazmeg, ilyet én is akarok. Lehet, hogy feleakkora vagy még sokkal kisebb tempóban és pláne rövidebb távon, de ezt így, ilyen (látszat)könnyedén, igen.

Meg hogy mekkora szám lenne egy idegen várost így bejárni, végigfutva. Még Budapest hatezerszer látott részei is kicsit mindig másmilyenek kocogás közben. Egyszer valami ilyet is kéne.

Na majd ha megint futok.