A Midicitta óta nem voltunk futni, és a fegyencet is lassacskán-ráérősen csinálgattam két maratoni kanapénhereverés közt. Érdekes, mennyire különbözően reagálja le a szervezetem a kimaradásokat mindkét esetben: a futással úgy érzem, hogy bármikor ki tudnék menni és bármikor gyorsabbat futnék az eddigieknél. Érzem, ahogy töltődöm fel energiával - és ez nem is teljesen alaptalan, végülis a téli többhónapos kihagyás után jobb formában folytattam, mint ahogy abbahagytam ősszel. Durva. Sőt, duri!

A fegyencedzés viszont pont az ellenkező véglet: már 2-3 kimaradt nap után jön ez a hülye plöttyedt-löttyedt érzés, szinte centiről-centire érzem, ahogy fogynak az izomszöveteim, egyszerűen nem jó, nem komfortos, nem vagyok úgy a bőrömben, ahogy lennem kéne.

És akkor a jógáról még nem is volt szó. A reggeli napüdvözleteket (3 db "A" és 2 db "B") rendszeresen csinálom ugyan (a húsvét ez alól is kivétel), de a gerincem könyörög egy jó kis csavarásért. Asszem a gerincem egy állat.