Vasárnap reggel nem friss tavaszi időjárás vagy hűvöskésen kedves áprilisi napsütés, hanem konkrét téli ki-be-baszott kurva hideg fogad minket az utcára kilépve. De akkor is, Midicitta van, az első futóversenyünk, hajlandóak voltunk vasárnap hajnali hétkor kelni - innentől már a saját tehetetlenségüknél fogva gördülnek az események. A Margit-szigeten vurstlihangulat, legalábbis a sok sátor, a sok ember és a béna zene adott, kicsit még minden olyan új, nincs idő orientálódni, gyorsan be a cuccokat a ruhatárba, a chipet fel a fűzőre, egy gyors pisi, és már rohannak is az emberek a rajthoz, basszus, mindjárt lekéssük, de nem, sikerül befurakodni a korláton át az indulni készülő tömegbe. Elvileg van valami ilyen izé, sorrend, hogy milyen tempójú ember honnan induljon, de semmilyen eligazító feliratot nem látunk, csak egy rakás heringező futót, mindegy, beállunk ahova tudunk, úgy a hátsó harmad környékén talán. Beröffentem az okostelót, rányomok az előző nap gondosan, az útvonalhoz és a terepviszonyokhoz maximálisan illeszkedően összeválogatott playlistre, de belekezd valami random tök más számba az a szar, mindegy, már nincs idő nyomkodni, indulás van. A CardioTrainert se kapcsolom be, menni kell. Heringezés, csoszogás, aztán lassan, nagyon lassan el lehet indulni. Kerülgetés, tötymörgés. Ez egy futóverseny? A Nyugati aluljáróban pörgősebb a tömeg egy átlag hétfő reggel (utólag asszem ez a tötyis rész konzervált annyi energiát, hogy végig tudjam futni a távot). Árpád-hídon át, buta mód nincs lezárva, szerencsétlen gyalogosok jönnének szembe, de nem tudnak. Híd után le jobbra, bumm, a volt munkahelyem, és innen már kicsit oszladozik a tömeg, elkezdek futni. Kezd melegem lenni, lehúzom a futópulcsi zipzárját, meg az alatta levő hosszúujjú mezét is. Haladok, haladok, mindig van kit előzni, tök jó. Mozsárágyúnyi vádlijú gyúros gyerek, heló. Két dumálgatva riszáló kiscsaj, sziasztok. Apuka, anyuka, csókolom. Aki engem előz, azt nem is veszem észre, hiszen az fizikai lehetetlenség. A fénysebességnél nincs gyorsabb, Einstein megmondta. A zenék össze-vissza szólnak a fülemben, az egyedüli rendezőelvnek az látszik, hogy az egy giga empéháromból mindent játszik, csak azt a hat-nyolc tracket nem, amit hallgatni akartam. Jó így, mindegy. Megvan a tempóm, tartom. Jászai, hídra fel, picit fáradok, valami mamát alig sikerül megelőzni. Szigetre le, végre lejtő. Szigeti főút, elkezdem érezni az oldalam. Egyre jobban szúr. Ez az a pont, ameddig egy normál edzésen nem jutok el - ha mégis, azonnal lassítok. Most nem opció. Az acélarcél nem tágít. Frissítőpont vízzel, nem kell. Hol van már a vége, hol, hol? Egy kábé nyolc éves kisklambó előttem, képtelen vagyok beérni. Bassza meg, az egész lába akkora, mint nekem az alsó lábszáram, hogy tud ez ilyen gyors lenni? Mivel etetik? Ja, nem dohányzott 13 évig, mint egyesek. Nagyon szúr az oldalam. Már látom a gumi-lufi bizbaszokat, amik a célt jelzik. Ezek a méterek a leghosszabbak, nagyon küzdök a lassítás kényszerével, az oldalamban egy bantu törzsi lándzsa, nyílméregbéka nedvével. Már látom a kijelzőt, 00:36:5.... úristen, harminchaton belül meg tudom csinálni! Gyerünk! 56...57...58... De nem, nincs bennem több. Itt temessetek el, a célvonalban. Fordul a kijelző, 37 perc valamennyi, befutok, fél füllel hallom a speakert, hogy tapsoljunk meg ugráljunk meg mindenki hepi, de én csak a tüdőmet szeretném kiköpni. Nem érzem a sokak által leírt eufóriát, inkább olyan, mintha egy úthenger alól szedtek volna ki. Hátravonulok, itt a család, nemsoká J. is befut. Rém büszkék ránk, picit asszem a diplomaosztó volt ilyen annak idején, csak akkor tortát is ettünk. Számolgatjuk az időnket, J. feltárja előttem a nettó és bruttó idő különbségének misztériumát és kezdjük sejteni, hogy valójában kurva jók voltunk. Hazavillamosozunk. Minden olyan normális meg átlagos, de közben teljesen a verseny hatása alatt vagyunk. A nap maradék része a kanapén telik futanetet nézegetve. Bejönnek az eredmények. J. is a legjobbját futotta, kábé az én eddigi legjobb időmet. Rákeresek a nevemre, az eredményem 00:35:07. Bazmeg, hihetetlen, 36-on belül sikerült! Nagyon kemény rekorddöntés, életem leghosszabb távon leggyorsabb futása, életem első versenyén.
32 vagyok, 282 napja nem dohányzom, kábé fél éve futok.
És rohadtul elégedett vagyok magammal.
