Hadd dicsekedjek kivételesen. Annyira jó, amikor a néha folyamatosnak tűnő frusztrációáradat (mindenki kurva izmos és szexi két hónap fegyencedzéstől, meg négyórás maratonokat fut és az még csak a bemelegítés, stb.) megszakad kivételesen és valami kis pozitív…

Áhh, végre egy kis fény az alagút végén legalább futásban. Márciusig ugyebár nátha, térdsérülés, gyépé, aztán áprilisban 18,7 km, májusban meg már 71. Csak semmi edzésterv, semmi kötöttség. Szisztéma van, de leginkább ahogy a kedvem meg a terhelést csak lassú adagokban…