Általában azért szoktam megnyitni a blog.hu szerkesztőfelületét, hogy közöljem mindkét olvasómmal, épp mi mennyire megy szarul, most viszont egy kicsit büszke vagyok magamra. A futás ugyanis elkezdett szaladni. A múlt heti adag például:

Szerda - 9,6 km 6:12-es tempóban, 152-es átlagpulzussal. A 6:30 alatti tempó még a tavalyi komolyabb félmaratoni készülődés körül is a fénysebesség kategóriájába tartozott, amit résztávos edzéseken közelítek csak meg - ehhez képest egy órányit már simán elfutkosok ilyen tempókkal a 147-160-as pulzustartományban. Ráadásul melegben.

Péntek - 6,2 km 6:33-mas tempóban, 152-es átlagpulzussal. Ahogy az edzésnaplóba írtam, "szinte álombéli futás a budai naplementében". Ó jessz. A Bálna mellett elfutva, a Szabadság hídon át a Mányokin-Ménesin a posh negyedben futottam részben emelkedőn az Alsóhegy utcai kereszteződésig, aztán vissza. Az emelkedők sem tudtak megfogni, a futás végén még több energiát éreztem magamban, mint amikor elkezdtem.

Vasárnap - 15,5 km, 7:42-es tempóban, 145-ös átlagpulzus. Fokozatosan emeltem az edzésidőket az utóbbi időben, ez most egy nagy ugrásnak lett szánva: 1:40-ről 2 órára. Nehezítő körülményként volt előző éjjel egy kis tánc, aznap este meg masszív 30 fok. Figyeltem a pulzusra, próbáltam észnél lenni, a Kopaszi-gát érintésével kimentem Albertfalvára a Szerémin, meg vissza. Az utolsó negyed óra nem volt már vidám, igazából nem is valami konkrét bajom volt, hanem inkább minden. Tavaly összesen volt 5 hasonló időtartamú vagy távú futásom, de egy sem kánikulában, vagy legalábbis nem ilyen tempóban.

Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy mitől ez a javulás. Ha lehet tippelni, annak azért része van benne, hogy nem edzésterv szerint futok, hanem csak intuitív alapon. Illetve sosem indulok el egy bizonyos távra, hanem csak időre. Ez így sokkal több teret hagy az aktuális erő, kedv, időjárás, stb. figyelembevételének, rugalmasabb, természetesebb.