posztoljon a férgese!

acélarcél

tigrist, pónit, vízilovat

2013. március 15. - brutalfitnessz

31271.jpg

A kettlebellről meg még nem is írtam, pedig közben már itthonra is beszereztem egy 16-ost. A dolog úgy kezdődött, hogy mivel kicsit megrekedni láttam a fegyencet, meg a rutint sem akartam elunni, kellett valami plusz. Úgy gondoltam, veszek itthonra egy bellt és a youtube-ról nézek hozzá pár gyakorlatot. Right?

WRONG.

Tapasztaltabb ismerősök nagyon gyorsan lebeszéltek erről és igazuk volt, úgyhogy január óta tanfolyamra járok. Kezdetben abból indultam ki, hogy ez tulajdonképpen valami gyúrás, csak egy kerek vasat kell emelgetni, biztos kurva egyszerű. És tulajdonképpen az is, de nem ennyire. Két dolog, amiben egészen más volt, mint amire számítottam:

1. Az egyes gyakorlatokat ugyanúgy meg kell tanulni helyesen kivitelezni, mint a jógában az ászanákat. Ehhez pedig valakinek kívülről kell látnia és korrigálnia az embert. Könyvből, egyedül esélytelen megtanulni őket. Legalábbis ha valakinek fontos, hogy a dereka és az ízületei épek maradjanak. Plusz a gyakorlatok némileg modulárisan egymásra épülnek, kezdőként nemigen lehet random válogatni, ha az ember nem uralja az alapokat.

2. Lassú, nagy súllyal végzett, bodybuildingoid gyakorlatokra számítottam, ehelyett viszont rohadtul "kardió" a cucc (utálom ezt a szót). Sok ismétlés (nagyon sok), emiatt persze nem túl nagy súlyok, maximális pulzusszám, tüdőkiköpés. Megkockáztatom, hogy sokkal durvább, mint akár egy résztávos futóedzés. Néha egy-egy keményebb óra végén arra eszmélek, hogy egy izzadságtócsában állok, de ezt nem látom, inkább csak sejtem - mert közben marja a szememet a saját verejtékem. Kemény.

Na jó, ez kicsit ijesztően hangzik. A lényeg: jó az edzés? Kurva jó. Hasznos? Nagyon hasznos, sosem sejtettem, hogy valami ilyen jót tud tenni a derekammal, mint a swing vagy a deadlift. És emellett: élvezetes? Maximálisan. Munka után néha alig tudok levánszorogni az edzésre, aztán úgy érek haza, hogy a fogaimmal ketté tudnék roppantani egy tigrist. Vagy legalább egy pónit. Na jó, vízilovat.

Mostanában kezdem egyébként beépíteni a fegyencedzésbe is a swingeket, a deadliftet és a clean-t. Határozottan az az érzésem, hogy ez lesz a jó irány hosszútávon is.

A bejegyzés trackback címe:

https://brutalfitness.blog.hu/api/trackback/id/tr275136420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magánzárka · http://maganzarka.wordpress.com 2013.03.21. 18:33:33

Pont jokor olvastam a bejegyzesedet mert en is kezdtem torni ugyanezen a fejem. Beszerzek egy kettlebellt es konyvbol + youtube csinalom. De akkor ezek szerint ez nem volt jo otlet. :)

Koszi a hasznos bejegyzest! :)

brutalfitnessz · http://brutalfitness.blog.hu/ 2013.03.21. 19:09:09

A youtube pláne nem. Rengeteg olyan videó van, amin egészen horror módon mutogatnak dolgokat...